Solitude

Ott a fűzfa alatt lesz majd sírom, Ahol ríttam, hogy te már nem leszel, Talán utolsó versemet írom, Szememre lassan hullik a lepel. Sötét az ágy, sötét a magány, Lassan jövök én hozzád mamám, Erem falra festette életem, A sírod lesz majd nekem a hazám. Látod szeretteim a síromnál? Sírnak a bánat súlya alatt? Látod könnyeiket a porba hullni? Minden szó most a torkon akadt. Láttad, az ember keserves kínját, A lélek utolsó perceit, Láttad az anya mélysikolyát, Szirmaid oltják a gyász terheit. Az idő, mint mindent téged is elhord, Szirmaid elfújja a őszi szél, És enyhül a gyász, a kín, a szenvedés, Minden elcsendesül mire eljön a Tél.