Pogány ima

Elkísér a szél, átölel és titkot mesél. Az óceán oly mély, lelkemben a világűr csendje él. Fázva forró nyárban, harminchat fok örökös lázban. Könnyek arcomon, elrontott dolgok súlya a vállamon. De száll, újra száll, szívemhez új utat talál, szavaid gyöngysora gyönyörű ének, jéghideg hajnalon harmatcseppek. Szól, bennem szól, megóv és újra átkarol. Mélysötét éjben egy árva fáklya, útvesztő mélyén a gyertya lángja... ...szól, bennem szól. Mutasd csak, hogy vagy, lássam arcod, halljam szavad és olvad már a fagy, lelkemben a jégkorszak szétszakad.