Petals on the Graves of Winter

Zúg a havas erdő magas koronája Éjszaki szél rajta veszett tánczát járja. Elszáradt levelek csörögnek a szélben, Rémek keringnek a fátyolos nagy éjben. Ezer titokteljes, ösmeretlen hangba Bevegyül a holtak rég elnémult hangja Nevemen szólitnak, halkan rám nevetnek Lágy ölébe hívnak csendes enyészetnek. Már kézen ragadnak - im, a tulsó végről Lefoszlott a fátyol a nagy ködös égről. Előbb csak egy csillag halk sugárú fénye Majd beolvad a köd tiszta csillagfénybe. Ezer csillag ragyog le a havas földre, Hó alatt megmozdul jövő tavasz zöldje, Elszállnak a holtak, ég, s föld ujra éled - Nem, még nincs ideje - ismét tart az élet.