Örök melankólia

Az éj sötétjében ülök egyedül, Egy magányos lélek, a kihalt utcákon, Iszom a bort és elszállok a füsttel, Nem érzem magaménak már ezt a világot. A szemeim tükre a mélységbe néz, Az élet keserűsége gyötri a szívemet, A könnyek mint az eső, folynak arcomon, Görcsösen kapaszkodom a múlt emlékeibe. Iszom a bort és elszállok a füsttel, Nem érzem magaménak már ezt a világot. A könnyek mint az eső, folynak az arcomon, Görcsösen kapaszkodom a múlt emlékeibe. A szemeim tükre a mélységbe néz, Az élet keserűsége gyötri a szívemet.