Csendes éj a holdezüstös fák alatt

Erezd el a kezem, hagyj elmenni, Kínoz a fájdalom, Ne sírasd a lelkem, majd megpihen, A végtelen tájakon. Újjászületek majd a csillagok között, Én leszek a hópehely az arcodon, Én leszek a bánat a szíved mélyén, Én leszek az eső a lélek partodon. "De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd: mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak hulló hajam repes vállamon." (József Attila: ÓH SZÍV! NYUGODJ!) Én leszek az Óceán a szemedben, Én leszek a Föld majd végül eltemet.