Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég És hű barátom egy akadt, a köd Rakott tálak közt kivert az éhség S halálra fáztam rőtt kályhák előtt Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak S szájam széléig áradt már a sár Utam mellett a rózsák elpusztultak S lehelletemtől megfakult a nyár Csodálom szinte már a napvilágot Hogy néha még rongyos vállamra süt Én, ki megjártam mind a hat világot Megáldva és leköpve mindenütt A matrózkocsmák mélyén felzokogtam Ahogy a temetőkben nevetek Enyém csak az, amit a sárba dobtam S mindent megöltem, amit szeretek A győztes ég így fektette rám sátrát A harmattól kék lett a homlokom S így kergettem Istent, aki hátrált S a jövendőt, mely az otthonom Csodálom szinte már a napvilágot Hogy néha még rongyos vállamra süt Én, ki megjártam mind a hat világot Megáldva és leköpve mindenütt S bár nincs hazám, borom, se feleségem És lábaim között a szél fütyül Lesz még pénzem, biztosan remélem Hogy egy nap nékem minden sikerül (Szóló) Csodálom szinte már a napvilágot Hogy néha még rongyos vállamra süt Én, ki megjártam mind a hat világot Megáldva és leköpve mindenütt Csodálom szinte már a napvilágot Hogy néha még rongyos vállamra süt Én, ki megjártam mind a hat világot Megáldva és leköpve mindenütt