Az Erdő Árnyai

Ó, mély erdők árnyai, hová tűntetek? Hol a lombok zúgása, a suttogó szelek? Egykor élet zsongott minden fán és gyökéren, De most csak csend honol, az erdő halni téren. Hosszú volt a vándorút, az idő lassan pereg, Minden fa, minden ág emlék, ami elreped. Elhagyottak vagyunk, társaink távol járnak, A nagy fákat kivágták, a dalok mind fájnak. Ó, Fangorn, te ősi föld, emlékezz ránk majd, Mert az entek népe már nem talál újabb tavaszt. Dalunk elcsendesül, águnk megroppan, És elnyel minket az örök sötétség.